2023-2024. nevelés év
Október
2023. október 05-én du. tartottuk az Őszi délutánt, amelyen a gyermekek testvéreikkel, szüleikkel és nagyszüleikkel vehettek részt. Lehetőség volt gyurmázásra, csúszdázásra, színezésre. A szülők által felajánlott finomságokkal és a bölcsődei dolgozók által készített lekváros kenyérrel és limonádéval vendégeltük meg a résztvevőket.
November
Márton nap
2023. november 6-án, Márton napon, hagyomány szerint, libával kapcsolatos kézműves kezdeményezés keretében a kisgyermeknevelők megrajzolták a libákat, ragasztót tettek az adott felületre, a gyerekek pedig rányomhatták a vattapamacsokat. A gyerekek nagyon élvezték a kezdeményezést.

December
Luca napi búzavetés
Luca napja alkalmából a Bambi csoport kisgyermeknevelői meghívták a szülőket egy közös Luca napi búzavetésre. Az esemény 16:00-kor kezdődött. A szülők a gyermekeikkel és a kisgyermeknevelőkkel vethettek búzát, emellett a kisgyermeknevelők által készített sablon alapján lehetőség volt karácsonyi dísz készítésére is.
Mikulás érkezése
2023. december 6-án nagy izgalommal érkezett mindenki a bölcsődébe, hisz a Mikulást vártuk, aki nagy örömünkre minden csoportba ellátogatott. Minden gyermek kapott Tőle néhány szaloncukrot. A gyerekek a kisgyermeknevelőkkel közösen énekeltek a Mikulásnak, és aki szeretett volna az ölébe is beleülhetett.

2024

Február
2024. február 8-án farsangi mulatságot tartottunk a bölcsődében. A gyerekek jelmezben érkezhettek. Zenét hallgattunk és táncoltunk, majd a szülők által hozott finomságokkal kínáltuk meg a gyermekeket tízóraira. Természetesen a farsangi fánk is helyet kapott az asztalon, így azt is megkóstolhatták a gyerekek.
A Maci csoport a gyümölcshét keretein belül gyümölcssalátát készített. A kisgyermeknevelők felvágták a gyümölcsöket, majd a gyerekek tehették bele a tálba, miután elkészült, megehették.

Március
Március 22-én a Víz világnapja alkalmából a számos vízzel kapcsolatos kezdeményezést tartottak a kisgyermeknevelelők. A Bambi csoportban a gyerekek a tóból kiszedhették a szemetet, majd vízi állatokat engedhettek a tiszta vízbe.
Az ezt követő időszak a húsvéti készülődésről szólt. Minden csoportban húsvéti alkotások készültek. A Nyuszi csoportosok az udvaron tojásokat kereshettek.

Április
Áprilisban A Föld napja alkalmából a kisgyermeknevelők a Föld megóvásának és tisztántartásának fontosságára hívták fel a gyerekek figyelmét. A Maci és Süni csoport az udvaron, a kerítés mellett szemetet szedhettek, ezzel segítve udvarunk tisztán tartását. A Bambi csoportos gyerekek a virág részeivel ismerkedtek, majd a teraszon virágládákba virágot ültettek, amit minden nap locsolhatnak és figyelhetik a virágok növekedését.
Április 10-én tartottunk bölcsődénkben a Nyílt napot. Ezen a napon délelőtt és délután is betekintést kaphattak a leendő bölcsis szülők és gyermekek a bölcsődei életbe. Megismerkedhettek a kisgyermeknevelőkkel és a dajkákkal.